„…megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)
Egy misszionárius minden két hétben elment a városba, hogy
gyógyszerellátmányt vételezzen a kis vidéki kórháznak, ahol szolgált.
Egyik ilyen útján látott két embert, akik az utcán verekedtek. Az egyik
súlyosan megsérült, ezért a misszionárius megállt, ellátta a sebeit, és
beszélt neki Isten szeretetéről. Aztán továbbindult hazafelé, és
éjszakára a dzsungelben táborozott le. Amikor két héttel később ismét a
városba ment, egy férfi közelített felé, ugyanaz, akin legutóbbi utazása
alkalmával segített. A férfi ezt mondta: „Tudtam, hogy pénz és
gyógyszerek vannak nálad, ezért a bandám követett a táborodig, és azt
terveztük, hogy megölünk, hogy hozzájussunk a pénzhez és a
gyógyszerekhez. De éppen amikor rád akartunk támadni, azt láttuk, hogy
huszonhat fegyveres őr van körülötted.” A misszionárius így felelt:
„Nem, ez lehetetlen. Én egyedül voltam.” A férfi tovább erősködött: „A
többiek is látták. Meg is számoltuk őket.”. Hónapokkal később, amikor a
misszionárius elmondta ezt a történetet az otthoni gyülekezetében, egy
férfi félbeszakította: „Pontosan mikor is történt ez az eset?” Amikor a
misszionárius megmondta a pontos napot, a férfi elcsodálkozott. Ezt
mondta: „Pontosan akkor, amikor ott Afrikában éjszaka volt, itt nálunk
reggel volt, és én furcsa, sürgető kényszert éreztem arra, hogy
imádkozzam érted. A késztetés olyan erős volt, hogy felhívtam pár
embert, hogy jöjjenek el a gyülekezetbe, és imádkozzanak velem. Kérlek,
hogy akik aznap itt imádkoztatok velem, most álljatok fel!” A
misszionárius megszámolta őket: huszonhatan voltak. Pontosan annyian,
mint a fegyveres őrök. Mert valóban igaz: „megparancsolja angyalainak,
hogy vigyázzanak rád minden utadon”./FORRÁS: MAI IGE/
Kommentáld!